Nem vicc: a Manchester City korábbi csatára lett Grúzia elnöke

2024. december 15. 12:23

Mikheil Kavelashvili elnökké választásával folytatódik a grúziai politikai válság.

2024. december 15. 12:23
Presidential election

Fotó: Vano SHLAMOV / AFP

Szombaton államfővé választották Georgiában (Grúziában) Mikheil Kavelashvilit. Az elnököt megválasztó testület kizárólag a Georgiai Álom nevű kormánypárt tagjaiból állt, az ellenzék bojkottálta a választást.

Ezzel a választással folytatódott a Georgiát sújtó politikai válság. 

A krízis azután erősödött fel, hogy az Európai Parlament egy az október georgiai parlamenti választást elítélő, csalások gyanújára hivatkozva annak megismétlését követelő határozatot fogadott el az ősszel. Ennek nyomán viszont a választást újból megnyerő Georgiai Álom párt miniszterelnöke bejelentette, hogy legalább négy évre felfüggesztik Georgia európai uniós csatlakozási folyamatát. A kormányfői bejelentés miatt viszont tüntetések kezdődtek szerte az országban, a főváros Tbiliszi utcáin a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel.

Most államfőt kellett választani az országban, ezt pedig az ellenzék bojkottja miatt kizárólag a kormánypárt képviselői folytatták le.

Az új államfő Mikheil Kavelashvili lett. A politikus korábban futballista volt, méghozzá az angol Premier League-ben szereplő, manapság hatalmas sikereket elérő Manchester City egykori csatára.

A futball után politikusnak állt Kavelashvili jobboldali nézeket képvisel,

felszólal az LMBT-mozgalmak és a Georgiát érő nyugati befolyás ellen. Ő volt a mostani elnökválasztás egyetlen jelöltje.

Újabb csavar a történetben, hogy a jelenlegi államfő, Salome Zurabishvili nem fogadja el az elnökválasztási folyamatot, nem kíván távozni pozíciójából. Saját magát tartja az egyetlen legitim országvezetőnek, és az ellenzékhez hasonlóan új parlamenti választást követel.

Zurabishvili a szombati elnökválasztást „a demokrácia megcsúfolásának” tartja.

Az bizonyos, hogy ez a szembenállás tovább mélyíti az amúgy is hónapok óta tartó politikai válságot a kaukázusi országban.

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsuzsa-963
2024. december 16. 07:28
Románia, Grúzia addig választgatunk, míg ballibsik nem győznek, az az európai demokrácia.
akkor ki
2024. december 16. 05:45
Libsik fő célja, hogy züllesszék az orosz szomszédos államokat és még jobban Oroszország mellé pöffeszkedjenek atommal. Abból nem esznek!
2024. december 16. 03:38 Szerkesztve
Yeeeeeah! Szoboszlai for President! Anyátok! Tsók Karel Gott .
pandalala
2024. december 15. 21:52
na és, Ukrajnában meg, egy pöcszongorista ....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!